INFO-BOX
- Zenekar: Phoenix RT
- Album: Jelzőfény
- Kiadó: Edge Records
- Megjelenés éve: 2020
- Műfaj: modern rock / metal
- Értékelés: 9/10
- Tracklist: 01. Nem marad szótlan 02. Nincs mit vesztenem 03. Engedd el 04. Ami ránk vár 05. Jelzőfény 06. Mielőtt elrugaszkodom 07. Fekete 08. Elkéstél 09. Tiszta lappal 10. Másnapos szerenád 11. Nincs baj (Kalapács-feldolgozás)
Bevallom őszintén, a csallóközcsütörtöki Phoenix RT-t egy jó darabig kétkedve figyeltem. Megvolt szememben a lehetőség, némi bizalom is, de az első két anyaguk (Nincs ellenszer, Piros karikás részletek) valamiért nem működött nálam. Szépnek és jónak véltem a próbálkozásokat, de a Tankcsapda-, Depresszió-, Road-, Rómeó Vérzik-vonal annyira kimerült már nálam, hogy nem sikerült meglelni a lényeget, az úgynevezett fűszert a srácok anyagaiban. A teljesítmény persze tetszett, semmi probléma nem is volt vele, sőt - viszont egészen a Mi kell több? című hármas lemezig nem vitt rá a szándék, hogy rendszeresen hallgassam a dalaikat. Aztán 2018 vége felé az említett korong elég rendesen beragadt a lejátszóba, még ha digitálisan is, úgyhogy elhatároztam, onnantól kezdve kiemelt figyelemmel követem a fiúk munkásságát, elvégre a vízválasztónak tekinthető lemez több, mint jól lett és - egy vicces fordulattal élve - ezek után a legújabb, Jelzőfény címűre keresztelt már nem maradhatott szótlan...
Ha tíz remekbeszabott modern metalos beütésű tételt akar hallani a kiéhezett zeneszerető, minden kétséget kizáróan a felvidéki trió legfrisebb anyaga lehet a legtökéletesebb választás. A tavasz óta kedvenc, egyben szerintem az év egyik legjobb hazai dala (Nem marad szótlan) remek nyitány, úgy megalapozza a hangulatot, hogy csak na! A Nincs mit vesztenem és az Engedd el is olyan koncertfavorit-várományos nóták, amik garantáltan berúgják az ajtót, falhoz vágnak és ott is hagynak, de ez tulajdonképpen igaz a Mielőtt elrugaszkodom és a Fekete (újabb személyes kedvenc) című darabokra is. Nem mondom, de itt lenne az ideje, hogy egy kis nyomulással és ezzel a lemezzel végre igazán kitörjenek a fiúk, mert igazán megérdemelnék. Pláne akkor, ha belegondolok, hogy Puss Tamás frontember helyenként olyan Kasza Tibi-szerű hangon (nem sértés, magadra ne vedd!) képes énekelni - például az Ami ránk vár balladában és az Elkéstél refrénjében is -, hogy szerintem egyes hallgatóknak fel se tűnne a különbség. Maximum az, hogy Tominak galaxisokkal jobb hangja van, de hát ki tudja... Lehet, hogy ha Kasza Tibi megvadul, képes így dalolni. (Nem kérem tőle, hogy bemutassa, csak az piszkálja az agyamat, hogy a Hooligans miért nem képes régóta iyen remek dalokat írni - mármint olyanokat, mint az Elkéstél. Egy jobb világban simán rádiós sláger lenne.)
A Diószegi Kikivel (Down For Whatever) felvett címadó dal szintén elképesztően markáns és kiemelkedő, bár ahol két ilyen patent énekes van, nem is igazán várnék el mást... Nem vagyok hatalmas híve a kollaborációknak, ez viszont elsőre úgy működött, hogy egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg a létjogosultságát. A klipesített Tiszta lappal szintén remekül eltalált darab, a saját nóták sorát záró Másnapos szerenád is kellemesen foglal helyet a sorban, a felrajzolt - meglehetősen szép - ívet pedig ügyesen fejezi be, hogy végül a Kalapács Tribute lemezre készült Nincs baj is felcsendüljön még. Eddig minden átértelmezés, amit bemutatott a kiadó tetszett valamiért, nem volt kivétel ez sem, a modern metalos, kicsit szellősebb, kötetlenebb forma jól áll a számnak, és ahhoz képest, hogy a srácoknak ez az első feldolgozása, nos hibátlanul vették az akadályt, elsőre rá sem ismertem a nótára, olyan remekül formálták saját képükre. (Mondjuk az eredeti dal szövegírójának egy kis fejmosást beiktatnék a fáj - fáj rímpár miatt, de be is fejezem az ekézést, ha már ennyire szép és pozitív volt az egész írás.)
Mindent összevetve egy újabb pozitív csalódást okozott a felvidéki hármas, akik egy érett, kerek, férfias, élvezhető, szinte hibátlannak is mondható alkotással rukkoltak elő, ami garantáltan célba talál a már meglévő rajongóknál és simán előfordulhat, hogy nem egy újat is hoz majd a konyhára. Ebben a műfajban már igazán nehéz meglepetéseket okozni, a srácoknak mégis sikerült, ezért pedig óriási mértékű elismerés illeti őket!
