2020. december 27., vasárnap

"Semmi alá ne állj..." | TOP 2020 - az idei év kimerítő összefoglalása, értékelése a legjobb rock/metal albumokkal

Annyira sokszor láttuk és hallottuk már idén, hogy egyszerűen tényleg közhelyes leírni: ez az év senki számára nem alakult a tervek szerint. Nyilvánvaló volt, hogy előbb vagy utóbb kicsiny hazánk sem menekül meg a fenyegetéstől és aljas módon az életünkbe férkőzik a vírus, amiről most inkább nem írnánk, mondanánk többet. Legyen elég annyi, hogy alaposan felforgatott mindent és mindenkit, ezzel pedig nem csak hogy bezárultak kapuk, de számos új is kinyílt. Mi például a megszokottnál is több zenét hallgattunk a tavaszi bezártságnak köszönhetően, rendszeresen bújtuk a zenei portálokat, elkezdtünk válogatás-listákat gyártani, amivel már ezt az év végi összesítőt is megalapoztuk. Szokás szerint most sem volt egyszerű a merítés, tekintve hogy mint mindig, most is 20 darabban maximalizáltuk a végső befutókat. Az már áprilisban biztossá vált, hogy a hazai mezőny éllovasa a Mad Robots és a Pareidolia lesz, előkelő helyezésre számíthat a Testament, a divideD és a hazai illetőségű, de külföldi kiadónál dolgozó Stardust valamint Eclipse of the Sun is. Majd később, közeledve az év végéhez a nagy visszatérők munkáit is volt lehetőség jobban szemügyre venni, megfülelni. De hogy végül hogyan alakult a leosztás, azonnal ki is derül. Az biztos, hogy soha ennyire sokszínű listát nem volt lehetőségünk összeállítani - groove metaltól AOR-on át a progresszív rockig van itt minden, amit fémzene rajongó csak kívánhat, várhat 2020-tól. Persze ez még nem minden, a folytatásban további csemegék is várnak, jó böngészést kívánunk!

2020. december 24., csütörtök

Azon a napon - karácsony alkalmából új Ossian-ballada érkezett készülő albumukról

Mint arról Paksi Endre már novemberben beszámolt, az év folyamán összeállt 13 dal, így tavasszal megjelenik a következő Ossian stúdióalbum, amelynek A Teljesség lesz a címe. A lemezről már meghallgatható az első dal, Azon a napon címmel és nem más, mint egy különleges ajándék a zenekar közönsége, barátai számára karácsony alkalmából.

Paksi Endre üzenete a dallal kapcsolatban: „Régen vártuk már ennyire a Karácsonyt, nekünk most tényleg a legnagyobb öröm, hogy legalább a zenén keresztül együtt lehetünk azokkal, akik szeretik a zenekart! :) Az Ünnepre való tekintettel kicsit változtattunk az előzetesek megszokott menetrendjén, ezért most elsőnek az album lírai balladájával nyitunk, de természetesen később jönnek majd a lendületes dalok!!! :) Békés, áldott Karácsonyt kívánunk Minden Barátnak!!!”

"Soha ennyit nem dolgoztunk Ricsivel egy lemezen, és én nagyon bízom, hogy az emberek hallani-érezni fogják ezt. A címe 'A Teljesség' lesz, és ezzel a gondolati-szövegi irány mellett utalunk a zenei részére is, mert szerintem ez az album egyfajta összegzése lett a zenekar életművének. 13 dal született, ebből 11 szöveges szerzemény, egy instrumentális szám és egy feldolgozás, közel 50 percben. Hangulatilag és dinamikailag rendkívül változatos, mégis egységes anyag készül - március óta folyamatosan dolgozunk rajta, csiszolgatjuk." - mondta Endre a lemezről még novemberben egy Kiss T. Attilának (Alfahír) adott interjúban.

Bár a tavasszal megjelent Csak a Jót lemez élő bemutatása az ismert okok miatt elmaradt, ezt egy dupla lemezbemutató koncerttel pótolják 2021-ben a Barba Negrában. A két egymást követő estén, eltérő programmal, rengeteg dallal, nagy látvánnyal, vendégekkel, sok-sok meglepetéssel lép színpadra a zenekar, melyről hang és képfelvétel készül. 
 

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog

Glow Burn Live - megjelent a legendás-klasszikus Mood zenekar friss koncertanyaga

Már több dal is meghallgatható a Mood december 21-én megjelent, Barba Negrában rögzített Glow Burn Live című jubileumi DVD kiadványáról. A legendás magyar doom metal banda 17 év szünet után tért vissza a színpadra, 2019. január 4-én egyszeri alkalommal ragadtak újra közösen hangszert, hogy a rajongókkal együtt megünnepeljék az alapítás 25 éves évfordulóját, és történetüket méltó módon lezárják.

A limitált (500 db-os) példányszámban megjelenő digipack, 1 DVD-t és 2 CD-t tartalmazó kiadvány a teljes koncert kiváló minőségű, kép- és hanganyagát, a csak a koncerten vetített exkluzív interjút, valamint a Wombocosmic 2018-as újra felvett változatának klipjét is tartalmazza. A "támogatói" megrendeléssel, amely minimális plusz ráfordítást jelent, egy igazán egyedi passtartót is magáénak tudhat a tisztelt rajongó. Nagyon fontos továbbá, hogy ez az utolsó alkalom MOOD merchandise, póló és kapucnis pulóver rendelésére az alábbi felületen: https://hammerrecords.hu/mood/


Mood: Glow Burn Live / 2020.12.21. / Hammer Records (HMR Music Kft.) / HMRBOX203 

A dupla CD+DVD kiszerelésű kiadvány tartalma: I The Bloodstained Embryo // One More Scar // The Engine is Burning // Circles // Dislocated // Feed to Rise // Shell // Spiral Tomb // Bleeding to the Bliss // Shallow Seeing Eyes // The Four Winds are Blowing // The Fourth Ride of Doomanoids // Burning Slow // Wombocosmic // Glow Burn Scream // Children of the Grave

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog

Évszakos képzavar a Dalriada zenekarral: hallgasd meg most, télen a tavasszal érkező 'Őszelő' című album legújabb előfutárát, itt az Őszi ének!

Újabb dalt mutatott be szöveges videóval a jövő évet új nagylemezzel nyitó Dalriada. Az Őszi ének dalban egyértelműen tetten érhető a korábban ígért őszies, melankolikus hangulat, mely a 2021 tavaszán megjelenő Őszelő albumot jellemzi. Emellett egy másik friss dalhoz új videoklipen is dolgoznak jelenleg, ami a Mihaszna Film közreműködésével készült, és jövő év elején várható.

"Fivéreink és Nővéreink! Büszkén, és boldogan mutatjuk be Nektek az Őszelő lemezről az Őszi ének című dalunkat. Előzetesen csak annyit, hogy az egyik legnagyobb kedvencünk az új albumról, és elég jól bemutatja, hogy mit gondolunk napjainkban a magyar folk metalról. Ha tetszik az Őszi ének, vagy ha nem is, oszd meg velünk a véleményed, és persze oszd meg a dalt is, hadd jusson el minél többekhez!" - lelkesített Ficzek András énekes-gitáros.

Az új stúdiólemezzel együtt megérkezik végre az első hivatalos Dalriada koncert DVD is, melyet 2019 októberében rögzítettek a Barba Negrában. Az estén a zenekar első hivatalos, országos terjesztést kapott hanganyagának, a Fergeteg című első lemeznek ünnepelték a 15 éves évfordulóját, itt a teljes Dalriada-katalógusból felcsendültek ritkán, és régen játszott dalok is.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog

2020. december 21., hétfő

Sok legyen és jó! - koncerthangulatos videoklippel jelentkezett a Stula Rock

Koncertes videoklip készült az ex-Mobilmánia, jelenleg Omen énekes Molnár Péter 'Stula' vezette Stula Rock áprilisban megjelent Örökifjú című második lemezének egy újabb dalához.

Horváth Ádám (dobos, zeneszerző, szövegíró, producer) mesélt a videóról és az aktuális történésekről a zenekarnál:

"Ezt a klipet az idén augusztustól – októberig megtarthatott tíz koncertünk felvételeiből vágtam össze, amiknek a felét a P.Mobil zenekar előtt játszottuk le. Idén lett volna még négy buli. Köztük a november 28-i Analog Music Hall-os fővárosi lemezbemutató, amit felvettünk volna több kamerával. Így a fent említett képekből kellett dolgozni, de nem akartunk még fél évet várni, vagy ki tudja, hogy mikor juthatunk újra fel a világot megváltó deszkákra…

Nyáron volt egy tagcserénk, visszatért hozzánk az eredeti basszusgitárosunk; Berczelly ’Beró’ Csaba, aki az Őserő lemezünkön játszott. Régi motoros Beró, még Paksi Endre Wellingtonjával készült az első Hard Rock nagylemeze 1995-ben. Azóta a Patrióta, az Age Of Nemesis basszusgitárosa is volt, jelenleg még Varga Miklós zenekarában játszik. Kiválóan kezeli az akusztikus gitárt, és nagyon jól énekel. A 2021 végére, 2022 elejére tervezett harmadik nagylemezünket már vele készítjük.

Amikor a Sok legyen és jó című dalom megszületett, azonnal tudtam, hogy ez lesz a lemez első dala. A teljesen saját dalaimat gitáron írom. Ha fejben összeraktam, először felmankózom, arra rádobolok, felbasszusgitározom, majd ezt a vázat kezdem felépíteni, díszíteni. Először kamuangollal találom ki az énekdallamot, majd megírom a magyar dalszöveget. Feléneklem, sokszor vokálokkal is, néha a billentyűs témákat is bejátszogatom iránymutatónak gitárral, mivel zongorázni nem tudok, csak ilyen két ujjas, T-rex mozdulatokkal. (nevet) Ezután mutogatom/küldöm el a többeknek, ők pedig megzenésítik, nem is akárhogyan! Érdemes Vigyinszki Máté gitáros, és Zsigmond Albert billentyűs virtuóz szólóit meghallgatni, csodát tettek a dallal!

Stula az első szűrő, ha neki nem tetszik a dalötlet, akkor kuka, szerencsére ritkán van ilyen, de előfordult már. De ez jó, ő az énekes, a zenekar arca, ha nem tud vele azonosulni, hiteltelen lesz a történet. Ő is hozzáteszi az ötleteit, javasol ezt-azt, a hangjával, előadásmódjával teszi fel a koronát a dalokra. Hátha vírus lesz ebből is! (nevet)

A refrén szövege egy régi, amolyan vicceskedő „falfirka” alapján jött, ami így szólt: „Nem a mennyiség, vagy a minőség a lényeg, csak minden sok legyen, és jó!”. Ez kicsavarva ráillett a kamuangolos refréndallamra, a többi ezután jött; a fiatal voltam és kellett a pénz, a vágyak gyűrték félelmeim, és a nőgyógyász a peep-show-ban… De ez mindenképp pozitív hangulatú dal, ezzel is kívánunk mindenkinek békés ünnepeket, és egy sokkal boldogabb új évet!"

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog

Új éden - meghallgatható a Power zenekar második lemezének címadó dala

2021 februárjában jelenik meg heavy metalos Power zenekar Új éden című második nagylemeze. A felvételek a No Silence Stúdióban készültek 2020-ban Simon István (felvétel, keverés, mastering) irányítása alatt. A legutóbbi, Tükrök című nagylemez 2013-ban jelent meg, és azóta több friss dal is elkészült már, a Láng és az Utolsó felvonás mellett 2018 végén a Te meg én lett az akkoriban első osztályba feljutott mosonmagyaróvári női kézilabda csapatnak az indulója, melyhez a videofelvétel elkészítésében a szurkolók, a helyi B-közép is részt vett, a Mélyben című akusztikus dal pedig videoklippel együtt jelent meg márciusban. A friss lemez címadó dala már meghallgatható a Hammer Music YouTube csatornáján.

“Olyan dallamos, bivalyerős heavy metal lemezzel jelentkezünk, ami hosszú évek óta hiányzott a magyar metaléletből! Hangerőt fel, és íme a címadó dal szöveges videója! Ez a dal az elsők között készült el a lemezre, egyből tudtuk, hogy egy remek, lendületes, fogós tétel lett. Egy ilyen év után a szöveg még inkább aktuális. Metal van, mese nincs!” - tette hozzá a zenekar.

Tagok: Világi Zoltán - dob, ének; Németh Sándor - gitár; Schnitzer Péter - bass
 

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog

2020. december 19., szombat

Nekünk írja a dalt... és most már a könyvet is | Presser Gábor: Presser könyve I. (könyvbemutató)

INFO-BOX

  • Szerző: Presser Gábor
  • Cím: Presser könyve I.
  • Kiadó: Helikon
  • Megjelenés éve: 2020
  • Műfaj: életrajz, visszaemlékezés zenés felárral
  • Értékelés: 10/10

Szinte teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy huszonegy éves fejemmel én leszek - azaz már vagyok is - ennek a könyvnek a legfiatalabb recenzense. (Cáfoljon meg bárki, jelentkezőket szívesen fogadok a szerkesztőségi, press.maximumrockandroll@gmail.com címen.) És mint ilyen, jellemző, hogy az egyik legkorábbi emlékem az LGT-ről, vagyis hát inkább "AZ LGT-ről" Hevesi Tamás slágere (szerintem nem kell különösebben felemlegetni, ismeri mindenki elég jól) és hogy még gyerekkoromban is orrvérzésig játszották a rádiók, hiába volt már akkor is réginek számító, gyorsan klasszicizálódott darab. Nagy szerencse, hogy ugyanekkor még akár a Boksz, az Embertelen dal, a Nem adom fel vagy éppen a Kék asszony is megszólalhatott az éterben, nem csak az a sok műanyag förmedvény, amikkel manapság követnek el (ellen)kulturális bűnözést. De ez már megint zárójel. A lényeg az, hogy ha nem is tűnt fel, mennyire király zenéket is hallok, az Irigy Hónaljmirigy 2005-ös Retro Klub című tévéfilmjében nagyon jól szórakoztam A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián paródiáján, amit a mai napig legjobb feldolgozásuknak tartok, kár hogy élőben soha nem adták elő, lévén a Karácsony James hangját adó Závodi Gábor nem teljes értékű tag. Újabb emlék, még ha nem is szorosan LGT-s, azért már ott lebegett a szellemük benne. Aztán később jöttek olyanok, mint a Magyar Dal Napja, meg a klasszikus-kultikus zenekart övező nagy megmozdulások, felsejlett előttem, hogy Zorán és Katona Klári holdudvarában is ott van Pici bá' - ezúton is elnézést, hogy rögtön így nevezem, de hát elég közel hozták a lapok, na -, aztán a jó zenékre való rátalálás első lépcsőjén ott volt valahol egy LGT-válogatás, már ébredezett a vinyl-reneszánsz, én pedig tudtam, hogy imádni fogom a Loksit.

Elkezdődött a lemezgyűjtés, elsőként a Képzelt riport, a Zene - Mindenki másképp csinálja és a X. szinte fillérekért egy antikvárium utcára kihelyezett lemezes dobozából, meglepő módon hibátlan, szinte lejátszatlan állapotban, később ilyen-olyan börzéken, piacokon a Loksi című duplától kezdve a legelső, cím nélküliig minden, beleértve a hazánkban is kiadott angol nyelvű lemezeket, a Harmincéves vagyok musicalt, meg a durván ritkaságszámba menő Bummm! eredeti nyomását azzal a menő, kihajtható borítóval. (Ugyanitt egy '82-es kiadás ebből a lemezből, fapados tákolt lemezgyári borítóval akár ingyen is vihető és az LGT összes kislemeze CD-kiadvány, valamint a Padlás akármilyen formában, de leginkább vinylen erősen keresett...) A legutolsó szerzemény meglepő módon a Mindig magasabbra lett, s tény, hogy még mindig hiányos a széria, az LGT lett az egyetlen hazai banda, amelyiknek szinte minden anyagát megkaparintottam vinylen. Kedvenc Loksi-lemezem az Ellenfél nélkül, aminek a nyitószámát akár egész napos verzióban is el tudnám hallgatgatni, kevés tutibb progresszív rocknóta született magyar nyelven, legalábbis számomra.

Sokat gondolkodtam, hogy erről a hosszú, bevezető sztorizásról hogy kötök majd rá arra, hogy Presser Gábor írt egy könyvet - méghozzá nem is akármilyet, pedig ez csak az első rész -, de azt hiszem ezt a tényt nem kell különösebben megkínálni. Itt van tehát Pici bácsi első kötete, amivel kapcsolatban - megmondom őszintén - egy kicsit szkeptikus voltam, de már az első lapok után be kellett látnom, hogy mindez teljességgel felesleges - úgymond - aggódásnak bizonyult. A méreténél fogva is súlyos kiadvány minden szempontból képes beszakítani az asztalt és minden kétséget kizáróan a leghangulatosabb, legjobb zenei vonatkozású élettörténet, amit eddig szerencsém volt olvasni, pedig hát Steven Tylertől Schuster Lóránton át Bruce Dickinsonig sokak sztorijaihoz volt szerencsém. Ráadásul tényleg első kötetről beszélünk, a folytatás jövőre érkezik a hírek szerint, addig is számtalanszor lehet csipegetni ebből az ötszázhúsz oldalas (!) monstrumból. A Helikon kiadótól megszokhattuk már, hogy csakis minőségit kapunk, ez esetben is sikerült nekik kimaxolni a kimaxolhatót: a védőborító és a kötéstábla belsején is Presser Gábor összes alkotásának címe látható, a türelmesek végig is bogarászhatják a sorokat, érdemes... a remek minőségű lapokon impozáns képanyag tornyosul QR-kódokkal körülvéve időnként, szóval kivételesen telefonra is szükséges lesz olvasás közben, ha egy-egy alkalommal kíváncsiak vagyunk a vizuális aláfestésre. (Bizonyos esetekben nagyon is ajánlott beolvasni a kódokat, csak szólok.)

Szerintem nem is érdemes belemenni abba, mennyire nehéz egy ilyen sokszínű művész sokszínű életét elejétől napjainkig végigkövetni, hiába a terjedelem. Éppen ezért jó is, hogy nem lineáris a történetszövés - maga a főszereplő csak a századik oldal után "születik meg" -, simán úgy érezhető, hogy végig egy társaságban, melynek mi is részei vagyunk, meséli el történeteit, s most már nem csak a dalt, hanem a könyvet is nekünk írja. Apropó írás: a lapok némelyikén felbukkan Esterházy Péter, Erdős Virág és Parti Nagy Lajos neve is, szóval az igazán mély irodalom barátai is elkezdhetnek szimpatizálni Presser úrral, ha eddig nem tették volna: tudja, hogy mi a tuti, ami az olvasnivalókat illeti! S hát történetet mesélni is úgy tud, mint kevesen: írott nyelve, mondatszövései, szövegformálása elképesztően fantasztikus, igazán irodalmi és cseppet sem nagyzoló. Nem azzal jön, hogy mennyit és mit szívott, ivott, hány nőt és hogyan fogdosott össze turnékon, koncertek után, nem ekézi szüntelen a szakmát, a mindenkori hatalomnak viszont olyan finom kikacsintásokkal szól oda, hogy érdemes lenne tanulni tőle, ebben is Mester. A történetek közül nekem legjobban a komplett fejezetet kapott 1973-as év krónikája tetszett - nem spoilerezném el, hogy a klasszikus-kultikus Bummm! lemez születésének éve miért is volt annyira sűrű és emlékezetes a zenekarnak, legyen elég annyi, hogy ha csak a fele is úgy történt a dolgoknak, ahogy leíratott, nem biztos hogy szívesen lennék zenész és választanám a turnés életmódot.

Senki ne várjon teljességet tehát, elvégre ez csak egy első kötet, viszont jómagam már ennyivel is beérném. Egy olyan - szerintem - extrovertált fazontól, mint P. G., már ez sem kis teljesítmény, ráadásul bármiféle segítség (pl. egy beszélgetőtárs) nélkül egyenesen ragyogó és hát valljuk be, hibátlan is. A nagyon kukacoskodók biztos találnak hibákat benne, de engem annyira elvitt magával és szippantott be szinte azonnal, hogy nem tudok nem elfogultság nélkül nyilatkozni a Presser könyvéről. Hogy mit várhatunk a második résztől, azt még korai találgatni, itt viszont akad minden és mindenki, aki hirtelen fontosnak találtatott: a hangsúly az Omegán és az LGT-n persze - meg kissé a Vígszínházon -, rengeteg a már-már képtelennek ható, mégis megtörtént (vagy a szerző szerint megtörtént) sztori, amik az Egyesült Királyságtól a Szovjetunión át egészen a Gyöngyhajú lány külföldi sikerét bebetonozó Yamaha Fesztiválig a világ jelentős hányadát lefedik, közben ott egy rakás zenésztárs, cimbora, ilyen-olyan lányok, nők, család, az élet mélységei és magasságai, Erdős 'doktorúr', Zorán, Dusán, Katona Klári, Falusi Mariann, Oláh Ibolya és Rúzsa Magdi, szóval gyakorlatilag minden és mindenki. És még annál is több, ahogy mondani szokás, de az már egy másik könyv tárgya lesz - lelkesen várjuk a remélhetőleg boldogabb új évben.

(A bejegyzés elején szereplő fotó és kompozíció saját alkotás.)

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog

2020. december 1., kedd

Hétköznapi Csalódások - itt az új videoklip: sírva vigadnak József Attila Dúdolójával

A Dúdoló című dalhoz forgatott videót a Hétköznapi Csalódások. A november 7-én megjelent Csókol Attila… lemezen ismét csupa József Attila vers hallható a zenekartól jól megszokott formában; ez pedig az első dal, amihez videoklip is készült. 

“Itt az első klip az új Hétköznapi Csalódások lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!” - üzente a zenekar.

A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).
 
A CD országszerte kapható a Media Markt hálózatában, valamint a jobb lemezboltokban, ezen kívül a legtöbb Relay/Inmedio árusítóponton ajándék poszterrel HammerWorld CD Special formában. Csókol Attila… CD (2.000 Ft + postaköltség) illetve további termékekkel rendelése közvetlenül a zenekartól: hetkoznapi.shop@gmail.com
 

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog

Continoom - a modern fúziós metal zenekar felhívása különleges koncertjükkel kapcsolatban

"Online koncert, amiért jó szívvel fizetsz? 

A Facebook ezen új funkcióját kihasználva örömmel és büszkén jelentjük be, hogy év végi online, BEUGRÓS koncertet rendezünk nektek! 

Miért fizetős? Mert példát szeretnénk mutatni. Azért, mert a zeneszolgáltatás (akár élő, akár felvett) a szolgáltatónak anyagi- és energiabefektetés. Biztos te se szeretsz ingyen dolgozni, még akkor se, ha szereted a munkádat. 

Szerintünk eljött az idő, hogy veletek együtt erősítsük meg azt a gondolkodásmódot mindenkiben, hogy a szórakoztató szolgáltatók megérdemlik a honoráriumot. Ellenérzésed van? Kommentelj, hogy tanulhassunk mindannyian a véleményedből. 

Szeretnénk felhívni minden zenekar és zenész kollégánk figyelmét erre az új Facebook funkcióra!

Mostantól lehet fizetős online eseményeket tartani, SŐT! 2020 végéig a bevétel 100%-át megtarthatjátok! DO IT! 

Azok, akik a koncertjeinken részt vesznek olyan emberek, akik megbecsülik és támogatják a ZENÉT. Erre az online stream-re jelképes, 349 ft-ot (kb. 1 eurot) fogunk elkérni, amiért ki se kell mozdulnod otthonról, egyenesen házhoz visszük neked a koncertet. Hozzászólhatsz, lehetsz interaktív, tombolhatsz, nincs tömeg és NEM KELL MASZKOT VISELNED! 

Megköszönjük, ha leírod a véleményed erről kommentben, és ha tetszik a kezdeményezés, akkor kérjük, hogy oszd is meg a posztot. Köszönjük szépen, és várunk a koncerten!" - Continoom zenekar

Esemény: www.facebook.com/events/664741764174795

Continoom Facebook: www.facebook.com/continoom

A zenekar legutóbbi videoklipje tavalyi albumuk címadó dalához készült, hangolódjatok vele Ti is! \m/

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog