2020. december 27., vasárnap

"Semmi alá ne állj..." | TOP 2020 - az idei év kimerítő összefoglalása, értékelése a legjobb rock/metal albumokkal

Annyira sokszor láttuk és hallottuk már idén, hogy egyszerűen tényleg közhelyes leírni: ez az év senki számára nem alakult a tervek szerint. Nyilvánvaló volt, hogy előbb vagy utóbb kicsiny hazánk sem menekül meg a fenyegetéstől és aljas módon az életünkbe férkőzik a vírus, amiről most inkább nem írnánk, mondanánk többet. Legyen elég annyi, hogy alaposan felforgatott mindent és mindenkit, ezzel pedig nem csak hogy bezárultak kapuk, de számos új is kinyílt. Mi például a megszokottnál is több zenét hallgattunk a tavaszi bezártságnak köszönhetően, rendszeresen bújtuk a zenei portálokat, elkezdtünk válogatás-listákat gyártani, amivel már ezt az év végi összesítőt is megalapoztuk. Szokás szerint most sem volt egyszerű a merítés, tekintve hogy mint mindig, most is 20 darabban maximalizáltuk a végső befutókat. Az már áprilisban biztossá vált, hogy a hazai mezőny éllovasa a Mad Robots és a Pareidolia lesz, előkelő helyezésre számíthat a Testament, a divideD és a hazai illetőségű, de külföldi kiadónál dolgozó Stardust valamint Eclipse of the Sun is. Majd később, közeledve az év végéhez a nagy visszatérők munkáit is volt lehetőség jobban szemügyre venni, megfülelni. De hogy végül hogyan alakult a leosztás, azonnal ki is derül. Az biztos, hogy soha ennyire sokszínű listát nem volt lehetőségünk összeállítani - groove metaltól AOR-on át a progresszív rockig van itt minden, amit fémzene rajongó csak kívánhat, várhat 2020-tól. Persze ez még nem minden, a folytatásban további csemegék is várnak, jó böngészést kívánunk!

Nézzük is rögtön azt, amire már mindenki várt... íme, álljon itt az idei év szerintünk 20 legjobb hazai és külföldi rock/metal albuma egy igen erős esztendő és sok-sok héten át tartó, masszív szelektálás-változtatás-sorrendborítás lenyomataként:  

20. House Of Lords: New World-New Eyes (Frontiers)
19. Firewind: Firewind (AFM)
18. Vandenberg: 2020 (Mascot)
17. Deep Purple: Whoosh! (Ear Music)
16. Tengerszem: Képzelgések (Edge)
15. The Night Flight Orchestra: Aeromantic (Nuclear Blast)
14. Omega Diatribe: Metanoia (Metal Scarp)
13. Stula Rock: Örökifjú (Nail)
12. Lamb Of God: Lamb Of God (Nuclear Blast)
11. Eclipse of the Sun: Brave Never World (Satanath)

Nem kispályás már a 11-20. helyezetteket rejtő mezőny sem... Az biztos, hogy az év egyik legjobb külföldi AOR-albumát a House Of Lords követte el, ahogy true heavy metal tekintetben is a Gus G. nevével "fém"jelzett Firewind helye volt keményen megalapozott. Adrian Vandenberg pedig igazán tudja, hogy mitől döglik a légy: mintha el sem telt volna 31 év a Whitesnake Slip of the Tounge albuma óta, úgy szólalnak meg a dögös hard rock alapokon nyugvó friss Vandenberg-nóták, a műfaj és a gitárzseni kedvelőinek kihagyhatatlan időutazás ez a remek alkotás, annyi szent. A hatvan-hetven pluszos korosztályból ezúttal a Deep Purple mutatta meg, hogy mennyi tár van még azokban a gitárpuskákban, s habár a réges-régi sikereket már nem fogják megismételni talán soha, nem is ez a lényeg: újfent született néhány remek, ezúttal kicsit még progresszívebb, még borongósabb és bluesosabb nóta egy kiváló lemezen, ami nyugodt szívvel odatehető az eddigi sor végére. Ha ez lenne tőlük az utolsó, semmi okunk nem lenne panaszra... 

A Danics Dóra énekesnő-szövegíró és Mazán Attila zeneszerző szerelemgyermekeként aposztrofálható, egy projektnél azért sokkal több Tengerszem az ősz folyamán villantott akkorát, hogy majd kisült a retinánk! Jó szívvel emlékszünk arra az energikus, újszerű modern metalos és progresszív rockos ízekkel teli anyagra, amivel nem véletlenül van bérelt helyük itt, még ha nem is olyan előkelő. Az biztos, hogy az igényes zenei- és szövegvilág szerelmesei örmmel üdvözlik majd a Képzelgéseket, mi pedig lelkesen várjuk a folytatást és a továbbiakban is odafigyelünk minden rezdülésükre. A The Night Flight Orchestra legénysége és leánysága még a hűvös télbe varázsolt forró nyarat parádés dalcsokrával, melyről a lentebbi gyűjteményünkbe mi a Roxette Good Karmájának refrénjét kissé tempósabban megidéző Divinylst választottuk. Habár az összkép a megszokott monumentálisabb darabok mellett egyre diszkósabb, továbbra is szeretjük a Soilwork énekesének másik bandáját, ahogy a nemzetközi színtéren egyre biztosabban menetelő Omega Diatribe-ot is. Rendesen berúgták az ajtót negyedik anyagukkal, a színvonal pedig olyan világi, hogy arról tényleg csak magasztos jelzőkkel lehet beszélni. Nem véletlen sem a kiadó, sem a producer, sem pedig az, hogy kérdés nélkül az ősz legjobb hazai extrém anyaga az övék volt. Tipikusan az a banda, akik képtelenek a gyenge teljesítményre, hatalmas szerencsénk van hát, hogy felmutathatjuk: itt vannak nekünk és úgy nőnek kifelé a sorból, hogy nem tudom nem a keblemre ölelni őket, elhivatottságuk és építkezésük pedig példátlanul példaadó minden kezdő banda számára - így kell ezt! 

A hazai felhozatal legjobb klasszikus, mégis modern ízekkel teli rockalbuma egyértelműen Molnár 'Stula' Péter bandájáé, az Örökifjú egy parádés slágergyűjtemény, minden klasszik-vonalas magyar rockrajongó polcán ott a helye. Már csak egy jó kis koncerten kell elcsípni őket és biztos a rajongás, addig viszont tessék tanulni a számokat, mert ez a CD bizony - elődjéhez hasonlóan - elejétől a végéig alapvetés lesz pár éven belül, főként az olyan dalok miatt, mint a Sok legyen és jó, A szép nő, az Ezt a részét és a Szervusz idő, valamint az Én leszek a sofőr. Lamb of Godék nem hazudtolták meg magukat és egy tökéletesen működő, minden hallgatással valami újat a felszínre hozó csodával leptek meg minket. Tény, hogy a legutóbbi alkotásaik így vagy úgy, de elmentek többünk mellett is, akárcsak az éppen hogy kimaradt Paradise Lost esetében, idén viszont mindkét banda új anyagára oda tudtunk figyelni és szét is hallgattuk őket, talán nem véletlenül. Aki ezt a muzsikát nem éli, kapcsoljon az M2-re, mi bezárkózunk a fülessel a hálószobába és napokig ki sem jövünk onnan! A székesfehérvári illetőségű Eclipse of the Sun esetében nem kis mértékű lenyűgözöttség lett rajtunk úrrá, mikor találó című, remek nagylemezüket hallhattuk. Címadó dala sokat pörgött később, ahogy maga a komplett anyag is, ami megérdemelten szerepel a nemzetközi kiadó katalógusában: egy irtó erős, változatos, érett és szerethető cucc, a kisebb-nagyobb hiányosságokat, gyermekbetegségeket levetkőzve pedig a következő akár tökéletes is lehet. Előre, srácok, Fehérvárról szurkolok Nektek!

10. Nygmalion: Deluminate (szerzői)
9. Enslaved: Utgard (Nuclear Blast)
8. Ørdøg: Ø3 (Edge)
7. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void (Inside Out)
6. Stardust: Highway to Heartbreak (Frontiers)
5. Testament: Titans of Creation (Nuclear Blast)
4. Deftones: Ohms (Warner)

Ha pedig már a hazai színteret emlegetjük: megjelenésekor csupán egy link kíséretében kaptam meg a Nygmalion 'self-titled' debütálóalbumát, szóval tényleg bármiféle előzetes infó nélkül, így joggal hihettem, hogy egy elsőlemezes külföldi bandával állok szemben. Az a fajta dallamos death metal, amit ezek a srácok nyomatnak, nem csak hogy rendkívül kedves a lelkemnek, de olyan szinten minőségi produkció és egységes, letisztult, fantasztikus kiállítású végeredményt szolgáltat, hogy komoly vétek lett volna kimaradniuk ebből a felsorolásból, hovatovább: a 2020-as év kétségtelenül legjobb itthoni debütálása lett az övék. Északi barátaink, azaz az Enslaved legénysége csípőből hozva a megszokott (és hát emiatt elvárt) minőséget, borzongást és varázslatot kéz a kézben cipelve mászott fel a sereghajtók közé, hasonlóan a késő őszi felhozatal képviselőihez, a minden magyartanárok rémét a világot jelentő deszkákon tudó irodalmi lépegetőkhöz. Igen, valóban az Ørdøg harmadik lemezéről van szó, amivel kezdetben nem találtuk a közös hangot, aztán azóta ki sem akar mászni a lejátszóból. Nos, valahogy így kell beütnie egy kedvenc banda friss albumának - mint a meszkalinnak és Jézusnak, s bár még egyikhez sem volt komolyabban szerencsénk, az biztos, hogy A legszebb színnél jobb LSD-trip nem kell, továbbra is kapar az Élet alássan, nem beszélve arról, hogy megtudtuk, ki az a Rácsai Donát. (Vagy mégsem?) A vízválasztónak tekintett harmadik lemezzel való küzdelmet olyan csont nélkül vették - legalábbis látszólag, hiszen volt meló rendesen ezzel a koronggal - Vörös Andrásék, hogy most már az is garantáltan tudhat létezésükről, aki eddig annyira rettegett tőlük, mint ördög a tömjéntől. (Én kérek elnézést...)

Abban pedig már reménykedni sem mertünk, hogy valaha születik egy új Psychotic Waltz-anyag, pláne ennyi idő után, aztán 2020 eleje a sok borzalom mellett ezt a progresszív remekművet is elhozta. Mondjuk nem is csoda, hogy ilyen előkelő helyen végzett, de hát ehhez kellett sok-sok remek dal és lenyűgöző produkció is, amik most mind megvannak, bárki meggyőződhet róla, hogy nem végterméket gurítgat a csapat, ami legalább ugyanennyire igaz Horváth Charlie fiának Stardust nevű AOR-csapatára is. A Frontiers kiadó első hazai társulata a kora őszt dobta fel egy ízig-vérig napfényes hangulatú, elsőtől az utolsó pillanatáig finommá érlelt hallgatnivalóval. Egyedül talán a vékonyka hangzás és a túlzott sterilitás lenne negatívumként említhető, de hát komolyan ennyi baj legyen... A dalok tökéletesek, ha nem mondják, én el sem hiszem, hogy 'A' Charlie fiát hallom, látom, csupa-csupa nyolcvanas évekbeli hatással és ízléses, valódi férfias játékkal körülvéve. Igazi csajozós rockzene ez, amihez világhírű szerző-előadótársak is hozzátettek, jól figyeljük oda rájuk! A Testament szinte soha nem okozott még komolyabb csalódást, s bár a thrash metal is olyan végletes műfaj, amiben irtó nehéz villantani, ők mégis tudtak a Titans of Creationnel. Instant szerelem lett nálunk ez a remek dalcsokor, amiről szintén elmondható, hogy a gitár esetleges szögre akasztását követően nyugodtan dőlnénk hátra, azt mondva: ez bizony jó mulatság, férfimunka volt. Egy hűvös, esős őszi napon - az Aurora után szabadon -, egyedül ballagva a szürke, nyirkos-ködös utcán ért el először a Deftones idei alkotása, amit aztán azóta is rendszeresen előveszek, pedig mindahányszor közelebb juttat a teljes összeomláshoz, őszintén kívánom közben a pengét, olyan érfelvágós pillanatokkal van tele, mégis egy remekmű. Aki kételkedik, nyugodtan füleljen utána, meglehet, nem a legmarkánsabb egyéniségek Chino Mesterék ezen a listán, mégis megkerülhetetlenek, főleg azután, amit az Ohms című korongon leműveltek. (Azt már inkább nem kérdezem meg, mennyi fű segítségével lett olyan ez a lemez, amilyen végül lett. Egyszerűen pazar és kész.)

3. Reason: The Divine Rest (Nail)
2. divideD: Behind Your Neon Eyes (Nail)
1. Mad Robots: Pareidolia (Edge)

Őszintén nem tudom, volt-e már olyan évértékelő, aminek kivétel nélkül hazai lemezek végeztek az élmezőnyében. Ez most egy olyan, s talán nem is okoz túl nagy meglepetést, ha azt mondom: egytől egyig méltóak lennének a nemzetközi megmérettetésre. Tíz hosszú év után készült el a doom-dark-gothic vonalas Reason második korongja, ami októberi megjelenése óta egyre mélyebben költözik a lelkembe. A heti rendszeres hallgatásoknak köszönhetően rendre olyan színeit is megvillantja, amiket eddig titkolt, minden hangjában tökéletes, hibátlan és utánozhatatlan teljesítménye minden létező téren ennek az évnek. Persze autózás közben nem kifejezetten ajánlott, mert legszívesebben az első árokba belerohannál, annyira nyomaszt, de ha már rohadtul eleged van a világból és egy kis befelé fordulásra vágysz, megvan a tökéletes hallgatnivaló. Ennek remek ellenpólusa lehet időutazó és térhajlító barátaink, a divideD második nagylemeze, ami úgy kellett a nyáron, mint egy falat kenyér, kevés hangulatosabb alkotás született idén a Behind Your Neon Eyesnál. Talán csak a tavalyi düreres koncertjük nemrégiben bemutatott felvétele, ami itt meg is tekinthető - erősen ajánlott móka, tessék bontani egy Romulan sört és irány a 24. század. Ami pedig a második korongot illeti, annyi easter egget és felfedezésre váró finomságot rejt (már rögtön az első szám is, hogy csak a The Realm című alapvetést említsem), hogy képtelenség is másképp hallgatni. A Tankcsapda-feldolgozásuk alaposan átgyúrt alapjából kölcsönzött ügyes szólótól (Mindig péntek, a Don't Turn Awayben és talán nem véletlenül) Szamuráj Jacken át a Star Wars kocsmaindulójáig sorjáznak a rejtett és kevésbé rejtett utalások, támadnak a cyborg-csajok, miközben tökéletes slágerparádét kap a hallgató. A Modulus sem volt gyenge, sőt, egy minden tekintetben több, mint erős nagylemezes debütálás orvul az agyadba férkőző dalokkal, felülmúlhatatlan dallamokkal és hangulattal, de ha lehet, akkor ez még több: a The Night Flight Orchestra / Beast In Black vonal kedvelőinek melegen, mindenki másnak pedig kötelező jelleggel ajánlott. (Ha azt mondom, hogy július eleje és október vége között a két divideD-lemezt hallgattam szinte minden reggel a buszon, aztán hazafelé is és szinte megszállott rajongó lettem, nos... akkor tökéletesen leírtam magam. Amint lehet, élőben is adunk az érzésnek, addig is dübörögjön a koncertfilm!)

Dobogósunk az abszolút mindent letaroló Pareidolia lett a Mad Robots műhelyéből. Már áprilisi megjelenésekor tudtuk, hogy nem mindennapi anyaggal állunk szemben, pont ezért meg is kaptuk az ívet rendesen egy másik kritikában, de mivel semmi alá nem állunk, magasról téve rá azon volt a sor, hogy még jobban megszeressünk egy amúgy is rajongott anyagot. 38 percben tökéletességet alkotni szinte lehetetlennek tűnhet. A megfelelő receptért tessék meghallgatni a Pareidoliát, s amennyiben utolsó hangjaira nem uralkodik el az emberen az érvágás érzése, lehet menni gitárért, mikrofonért és próbálkozni a lehetetlennel: jobbat, de akár csak hasonlót is alkotni. Aligha hiszem, hogy sikerülhet, Robotéknak viszont olyan tökéleteset sikerült alkotniuk ezen a vér, verejték (és talán könnyek) árán összerakott albumon, hogy annak a bizonyos lécnek nem is firtatnám a magasságát. Ezek után cseppet sem kételkedem abban, hogy sikerül leverni a következővel.

+1: Kalapács Tribute - Kikalapált dalok (Hammer)
 
 
Jellegénél fogva a teljes listára nem kerülhetett fel, elvégre egy harminc zenekart tömörítő kiadványról van szó, mégis az egyik legkedvesebb dalcsokrunk lett a novemberben megjelent, húszéves Kalapács zenekar tiszteletére készült feldolgozás-anyag. (A lejátszási lista erre a hivatkozásra kattintva hívható elő.) Olyan sok banda és műfaj képviselteti itt magát a Republictól az Archaicig, csak hogy két igazi végletet említsek, hogy tényleg nehéz röviden összefoglalni a kiadvány velejét. A lenti listába is nehéz volt kedvencet választani, mi mégis a nyitó Bűnöm a rock mellett voksoltunk, az Omen előadásában. Emellett a legjobban a Down For Whatever, a Balkan Fanatik, a hamarosan új lemezzel jelentkező Remorse, a divideD, a Dalriada, Nahi, az Alcohol, az Archaic és Köhler Ági, az Imperium és a Continoom verziói tetszettek itt, kicsiny főhadiszállásunkon. Mellényúlás, rosszul sikerült verzió nincs is itt, ráadásul az esetleg elsikkadt alapnóták is újfent szem elé kerülnek ebben a fénytörésben. A kiemelt, Omen-féle remek nyitónóta mellett egyébként az egész kiadvány meghallgatása ajánlatos, nem csak rockereknek! 
 
A 20 (+1) legjobb egy-egy dalából összeállított lejátszási listánkat itt találjátok:
 

Az idei év nem rock-/metalzenei albuma számunkra a Pet Shop Boys Hotspot című lemeze lett. 

 

A nyár folyamán - ígérve több hasonló akciót - elsőként mutattuk be a megújult felület hasábjain, mint nem fémzenei alkotást. Az akkor született ismertető továbbra is olvasható itt, s habár azóta sincs új a Nap alatt, villámáron szert tettünk pár hete egy vinyl-verzióra és rögtön újra beleszerettünk a Tennant-Lowe páros legfrissebb munkájába. Emellett persze több nem rockzenei album is a látóterünkbe került az év folyamán. A felhozatal szűkössége ellenére sem lett több 'Pop-kult' írás azóta, viszont hogy ne merüljön feledésbe, mennyire sokszínű is volt 2020, megsúgjuk hogy nagyon kedvünkre való volt az örökifjú és mai napig imádnivaló Kylie Minogue Disco című albuma, ahogy a Nightwish soraiból ismert gitárossal felálló, alapvetően rockbandának tartott, de szerintünk inkább igényes popot nyomató Brother Firetribe Feel The Burn elnevezésű korongja is. Azt, hogy jövőre hány hasonló kirándulás várható, még mi sem tudjuk, de amint bármi figyelemre méltó és nem metalos beütésű cucc megjelenik, megpróbálunk hírt adni róla, tartsatok velünk!

Az idei év legjobb rock/metal DVD-kiadványai szerkesztőségünk szerint: 

 


1. Dinamit: "40" Koncert - 2019.05.24. - Barba Negra Track
(dupla CD-n és DVD-n)
2. Karthago: "Együtt 40 éve" jubileumi nagykoncert - 2019.04.13. - Budapest Sportaréna
(dupla CD-n és dupla DVD-n)
3. Pokolgép: 35 - koncertfilm
(DVD-n és koncertalbum CD-n)
4. Kamelot: I Am The Empire
(dupla CD-n, DVD-n és Blu-Rayen)
5. Dee Snider: For The Love of Metal Live
(szintén CD-n, DVD-n és Blu-Rayen)

A főszerkesztő közbeszól. Egy év könyvekkel - avagy miket olvastam és szerettem legjobban olvasni 2020-ban

Ez már inkább olyan csemege-jellegű szakasz lesz, melyben - Ákos szavaival élve - az anyagot hívja a szellem, a gazembert a jellem, az igaz a hazugot, a csalót pedig a becsapott; nyugodtan lehet ugrani, ha nem érdekelnek a könyvek. (Azért titkon remélem, hogy lesz, aki átfutja, ugyanis érdemes.) 

 

Nem csak az idei húsz legjobb albumot, de a szerintem húsz legjobb, friss megjelenésű ilyen-olyan irodalmi alkotást is listáztam ezúttal, hiszen "hála" a tavaszi bezártságnak, rengeteget tudtam olvasni - főszerkesztőként pedig mindig győz a szavam, ezért is szerepelhet itt most ez a szakasz -, ezzel a jó szokással pedig az év végéig sem hagytam fel - talán ezért is lehet, hogy a legtöbb induló és helyezett az év második feléből érkezett. (Összesen 64 db 2020-as megjelenést volt szerencsém elolvasni, ezek tisztán és teljes mértékben idei első kiadások. A többi 244 olvasmány vegyesen volt közelmúltbeli és igen réginek is számító, mikor mit leltem meg otthon a télen-tavasszal.) Az ide ejtett képen láthatjátok azt a húsz kötetet, valamint az első helyre megosztva felkúszott láthatatlant - ez is egy Nick Hornby-kötet, az Egy házasság helyzete -, ami a leginkább elnyerte tetszésemet 2020 újdonsült hazai megjelenései közül. Mint látható, a lista elég sokszínű: ismeretterjesztő, önsegítő-fejlesztő, verses- és novelláskötetek, kisebb és nagyobb regények, beszélgetőkönyv, életrajz, valamint egy történelmi romantikus is felkúszott a húsz legjobb közé.

Az első öt helyezett megléte egyáltalán nem volt kérdés: a régi kedvenc Nick Hornby végre visszatért a játékba legújabb nagyregényével és volt olyan szerencsés, hogy Egy házasság helyzete című, alapvetően tévésorozat-forgatókönyvként született rövidebb lélegzetűjével kapjon még egy helyet, hiszen az is remekül sikerült, aminek őszintén örültem a félrecsúszott Vicces lány (2016-ban jelent meg magyarul) után. Szöllősi Mátyás Illegáljának két kisregénye a kilencvenes-kétezres évek underground világa mellett egy rendőrségi kihallgatószobába is elrepíti az olvasót, a fiatalnak nevezhető férfi szerzők közül az ő friss kötete nyújtotta a legtöbbet, bár az első történet - a kihallgatós - vége miatt rendesen felkaptam a vizet, viszont hogy miért is, nem fogom elspoilerezni, tessék elolvasni, remek kis szövegek. Halász Rita Mély levegőjét nem sokkal a zárás előtt olvastam, de rögtön akkora hatást gyakorolt, hogy muszáj volt felvennem, ráadásul elég előkelő helyre is került, elsőkötetes szerzőtől ez ragyogó teljesítmény. (Nem fogok belemenni, hogy mennyi személyes érintettség vezérelt az olvasás közben - igaz, csak közvetve, de akkor is megvolt, ezért mélyebb benyomást tett rám, mint az általában lenni szokott.) A következő helyezett újfent egy női hölgy, hogy ilyen divatos kifejezéssel éljek, az első regényével jelentkezett Szaniszló Judit, aki nem csak a címszereplő Leli, hanem tulajdonképpen mindannyiunk életét megírta, én pedig részletesebben itt fejtettem ki róla a véleményemet, ahogy egyébként a többi kötet túlnyomó részéről is, gyors regisztráció után böngészhettek kedvetekre, ha esetleg érdekel. Az olyan régi motorosokról, mint Vámos Miklós vagy a régebbi, mostanra felfrissített kiadású, tehát újdonságnak számító, remek szövegezésű és pazar fotókkal díszített Wanderert megjelentető Závada Pál, esetleg a már megint a századfordulós Budapesten kalandozó Böszörményi Gyula, nem is mondanék/írnék különösebben, Presser Gáborról is elég ódát zengtem már, inkább az érdekességeket emelném még ki.

Erdős Virág versei a bezártság alatt kerültek jobban a látóterembe és gyakorlatilag az összeset el is olvastam, beleértve a nyáron megjelent Hősöm című kötetet is, ami egy kicsit más, mint amit korábban megszokhattunk tőle, mégis hasonlóan remek, szokás szerint egyedi-egyéni és olyan igazán nagyon magyar, ellenben Krusovszky Dénes Áttetsző viszonyai a kilencvenes évek Seattle-jében is születhettek volna, annyira áthatja őket a - ha már rockzenei blogon vagyunk - Nirvana és Pearl Jam, meg Soundgarden-életérzés, miközben teljes mértékben a jelenkorról szólnak, hogy szabályosan kerestem a szétzúzandó gitárt olvasás közben. Remekül ellenpontozza a tényleg totál mai ízeket hordozó, fiatal költőnő Kállay Eszter debütálása, ami kétségtelenül a legeredetibb pályakezdő hangot üti meg, amihez mostanság szerencsém volt, hasonlóan a prózában utazó Tamás Zsuzsához. Ő első felnőtteknek szóló kötetét jelentette meg az ősz folyamán, fiatal képzőművésznő hősének sorsa pedig minden borzalmas hányattatás ellenére is érdemesnek bizonyult a helyezésre, valamint arra, hogy a valódi polcomon is előkelő helyre kerüljön. Kepes András új kötete egy önsegítő-önfejlesztő kurzussal egybekötött sztorikavalkád, ami egy sokszor felemelő, sokszor mély érzelmeket előcsalogató élménnyel ajándékozza meg az összes kíváncsi olvasót, nem csak a boldog hülyéket és az okos depressziósokat. Nagy kedvencem Vavyan Fable, aki egy pazar elbeszéléskötettel ajándékozott meg minden rajongót, s bár sok a negatív vélemény erről az új szöveggyűjteményről, nálam csont nélkül betalált, főleg az Orosz balett című kisregény. Tény, hogy a rövidebb-hosszabb írások egytől egyig jelenkorunk mélységeiről és magasságairól (főleg az előbbiekről) szólnak, talán pont ezért is működnek annyira és hát Meseanyónál jobban nem tudja más visszaadni a körülöttünk folyó őrületet úgy, hogy az elviselhető is legyen egy kicsit. A Jóbarátok-generáció a klasszikus-kultikus sorozat kulisszái mögé enged bepillantást igen csak olvasmányos formában, kitérve néhány jellegzetesebb epizódra, szállóigévé vált mondatra is, valamint komolyan körüljárja az előzményeket és az alkotók utóéletét is, szóval: rajongóknak kötelező, a többiek meg még nem tudják, mi a jó! David Sax leginkább esszékötetként definiálható műve, amit az első ízben piacra kerülő (progresszív zene-fanatikusoknak kötelező, pazar) Szorokin-novellagyűjteményhez hasonlóan a Sztalker Csoport / Poket Publishing gondoz, egy friss fordításban szintén elsőként megjelent darab. Az analóg bosszújában - mely egy többszörös díjnyertes könyv - Sax olyan vállalkozásokról ír, amelyek virtuális megoldások helyett valódi terméket mutatnak be. A pszichológia, megfigyelés és felettébb egyedi elbeszélés ötvözése tökéletesen bemutatja a teljesen digitalizált élet negatív oldalát és meglepően realisztikus képet fest a digitalizált világon túli valós világról. Sajnos a szerkesztése csapnivaló és a fordítás is tele van ordító hibákkal, viszont kulturális értéke miatt kétségtelenül megérdemelte az utolsó helyet, remélhetőleg a gyermekbetegségek egy esetleges második - és más formátumú - kiadás során kijavításra kerülnek.

Érdekességképp egy kis diagram meg matekozás, csak mert szeretem a számokat és a vizuális megjelenítést:

 

2021-re egy boldog(abb) új évet és természetesen sok remek rock/metal kiadványt, és talán koncertet is kívánunk minden lelkes olvasónak, követőnek. Természetesen jövőre is folytatjuk a megszokott és elvárt minőséggel, hiszen a rock and roll örökké éltet! \m/

Ha jövőre sem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information in 2021 here: facebook.com/maximumrockandrollblog