INFO-BOX
- Szerző: Presser Gábor
- Cím: Presser könyve I.
- Kiadó: Helikon
- Megjelenés éve: 2020
- Műfaj: életrajz, visszaemlékezés zenés felárral
- Értékelés: 10/10
Szinte teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy huszonegy éves fejemmel én leszek - azaz már vagyok is - ennek a könyvnek a legfiatalabb recenzense. (Cáfoljon meg bárki, jelentkezőket szívesen fogadok a szerkesztőségi, press.maximumrockandroll@gmail.com címen.) És mint ilyen, jellemző, hogy az egyik legkorábbi emlékem az LGT-ről, vagyis hát inkább "AZ LGT-ről" Hevesi Tamás slágere (szerintem nem kell különösebben felemlegetni, ismeri mindenki elég jól) és hogy még gyerekkoromban is orrvérzésig játszották a rádiók, hiába volt már akkor is réginek számító, gyorsan klasszicizálódott darab. Nagy szerencse, hogy ugyanekkor még akár a Boksz, az Embertelen dal, a Nem adom fel vagy éppen a Kék asszony is megszólalhatott az éterben, nem csak az a sok műanyag förmedvény, amikkel manapság követnek el (ellen)kulturális bűnözést. De ez már megint zárójel. A lényeg az, hogy ha nem is tűnt fel, mennyire király zenéket is hallok, az Irigy Hónaljmirigy 2005-ös Retro Klub című tévéfilmjében nagyon jól szórakoztam A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián paródiáján, amit a mai napig legjobb feldolgozásuknak tartok, kár hogy élőben soha nem adták elő, lévén a Karácsony James hangját adó Závodi Gábor nem teljes értékű tag. Újabb emlék, még ha nem is szorosan LGT-s, azért már ott lebegett a szellemük benne. Aztán később jöttek olyanok, mint a Magyar Dal Napja, meg a klasszikus-kultikus zenekart övező nagy megmozdulások, felsejlett előttem, hogy Zorán és Katona Klári holdudvarában is ott van Pici bá' - ezúton is elnézést, hogy rögtön így nevezem, de hát elég közel hozták a lapok, na -, aztán a jó zenékre való rátalálás első lépcsőjén ott volt valahol egy LGT-válogatás, már ébredezett a vinyl-reneszánsz, én pedig tudtam, hogy imádni fogom a Loksit.
Elkezdődött a lemezgyűjtés, elsőként a Képzelt riport, a Zene - Mindenki másképp csinálja és a X. szinte fillérekért egy antikvárium utcára kihelyezett lemezes dobozából, meglepő módon hibátlan, szinte lejátszatlan állapotban, később ilyen-olyan börzéken, piacokon a Loksi című duplától kezdve a legelső, cím nélküliig minden, beleértve a hazánkban is kiadott angol nyelvű lemezeket, a Harmincéves vagyok musicalt, meg a durván ritkaságszámba menő Bummm! eredeti nyomását azzal a menő, kihajtható borítóval. (Ugyanitt egy '82-es kiadás ebből a lemezből, fapados tákolt lemezgyári borítóval akár ingyen is vihető és az LGT összes kislemeze CD-kiadvány, valamint a Padlás akármilyen formában, de leginkább vinylen erősen keresett...) A legutolsó szerzemény meglepő módon a Mindig magasabbra lett, s tény, hogy még mindig hiányos a széria, az LGT lett az egyetlen hazai banda, amelyiknek szinte minden anyagát megkaparintottam vinylen. Kedvenc Loksi-lemezem az Ellenfél nélkül, aminek a nyitószámát akár egész napos verzióban is el tudnám hallgatgatni, kevés tutibb progresszív rocknóta született magyar nyelven, legalábbis számomra.
Sokat gondolkodtam, hogy erről a hosszú, bevezető sztorizásról hogy kötök majd rá arra, hogy Presser Gábor írt egy könyvet - méghozzá nem is akármilyet, pedig ez csak az első rész -, de azt hiszem ezt a tényt nem kell különösebben megkínálni. Itt van tehát Pici bácsi első kötete, amivel kapcsolatban - megmondom őszintén - egy kicsit szkeptikus voltam, de már az első lapok után be kellett látnom, hogy mindez teljességgel felesleges - úgymond - aggódásnak bizonyult. A méreténél fogva is súlyos kiadvány minden szempontból képes beszakítani az asztalt és minden kétséget kizáróan a leghangulatosabb, legjobb zenei vonatkozású élettörténet, amit eddig szerencsém volt olvasni, pedig hát Steven Tylertől Schuster Lóránton át Bruce Dickinsonig sokak sztorijaihoz volt szerencsém. Ráadásul tényleg első kötetről beszélünk, a folytatás jövőre érkezik a hírek szerint, addig is számtalanszor lehet csipegetni ebből az ötszázhúsz oldalas (!) monstrumból. A Helikon kiadótól megszokhattuk már, hogy csakis minőségit kapunk, ez esetben is sikerült nekik kimaxolni a kimaxolhatót: a védőborító és a kötéstábla belsején is Presser Gábor összes alkotásának címe látható, a türelmesek végig is bogarászhatják a sorokat, érdemes... a remek minőségű lapokon impozáns képanyag tornyosul QR-kódokkal körülvéve időnként, szóval kivételesen telefonra is szükséges lesz olvasás közben, ha egy-egy alkalommal kíváncsiak vagyunk a vizuális aláfestésre. (Bizonyos esetekben nagyon is ajánlott beolvasni a kódokat, csak szólok.)
Szerintem nem is érdemes belemenni abba, mennyire nehéz egy ilyen sokszínű művész sokszínű életét elejétől napjainkig végigkövetni, hiába a terjedelem. Éppen ezért jó is, hogy nem lineáris a történetszövés - maga a főszereplő csak a századik oldal után "születik meg" -, simán úgy érezhető, hogy végig egy társaságban, melynek mi is részei vagyunk, meséli el történeteit, s most már nem csak a dalt, hanem a könyvet is nekünk írja. Apropó írás: a lapok némelyikén felbukkan Esterházy Péter, Erdős Virág és Parti Nagy Lajos neve is, szóval az igazán mély irodalom barátai is elkezdhetnek szimpatizálni Presser úrral, ha eddig nem tették volna: tudja, hogy mi a tuti, ami az olvasnivalókat illeti! S hát történetet mesélni is úgy tud, mint kevesen: írott nyelve, mondatszövései, szövegformálása elképesztően fantasztikus, igazán irodalmi és cseppet sem nagyzoló. Nem azzal jön, hogy mennyit és mit szívott, ivott, hány nőt és hogyan fogdosott össze turnékon, koncertek után, nem ekézi szüntelen a szakmát, a mindenkori hatalomnak viszont olyan finom kikacsintásokkal szól oda, hogy érdemes lenne tanulni tőle, ebben is Mester. A történetek közül nekem legjobban a komplett fejezetet kapott 1973-as év krónikája tetszett - nem spoilerezném el, hogy a klasszikus-kultikus Bummm! lemez születésének éve miért is volt annyira sűrű és emlékezetes a zenekarnak, legyen elég annyi, hogy ha csak a fele is úgy történt a dolgoknak, ahogy leíratott, nem biztos hogy szívesen lennék zenész és választanám a turnés életmódot.
Senki ne várjon teljességet tehát, elvégre ez csak egy első kötet, viszont jómagam már ennyivel is beérném. Egy olyan - szerintem - extrovertált fazontól, mint P. G., már ez sem kis teljesítmény, ráadásul bármiféle segítség (pl. egy beszélgetőtárs) nélkül egyenesen ragyogó és hát valljuk be, hibátlan is. A nagyon kukacoskodók biztos találnak hibákat benne, de engem annyira elvitt magával és szippantott be szinte azonnal, hogy nem tudok nem elfogultság nélkül nyilatkozni a Presser könyvéről. Hogy mit várhatunk a második résztől, azt még korai találgatni, itt viszont akad minden és mindenki, aki hirtelen fontosnak találtatott: a hangsúly az Omegán és az LGT-n persze - meg kissé a Vígszínházon -, rengeteg a már-már képtelennek ható, mégis megtörtént (vagy a szerző szerint megtörtént) sztori, amik az Egyesült Királyságtól a Szovjetunión át egészen a Gyöngyhajú lány külföldi sikerét bebetonozó Yamaha Fesztiválig a világ jelentős hányadát lefedik, közben ott egy rakás zenésztárs, cimbora, ilyen-olyan lányok, nők, család, az élet mélységei és magasságai, Erdős 'doktorúr', Zorán, Dusán, Katona Klári, Falusi Mariann, Oláh Ibolya és Rúzsa Magdi, szóval gyakorlatilag minden és mindenki. És még annál is több, ahogy mondani szokás, de az már egy másik könyv tárgya lesz - lelkesen várjuk a remélhetőleg boldogabb új évben.
(A bejegyzés elején szereplő fotó és kompozíció saját alkotás.)
