2020. szeptember 8., kedd

Omega Diatribe - saját szavaikkal mutatják be a 'Metanoia' nagylemez dalait


Szeptember 4-én megjelent és alább meg is hallgatható a budapesti, extrém groove metalban utazó Omega Diatribe régóta várt Metanoia című negyedik lemeze, amit a neves svéd producer, Jens Bogren közreműködésével készítettek el. A zenekar Szeptember 12-én indítja az őszi lemezbemutató turnéját a Dürer Kertben megrendezendő X. Tattoo The Sun Fesztiválon, ahol olyan csapatok lépnek fel még, mint a Watch My Dying, a Cadaveres, a divideD vagy a Beerzebub. (Jegyek korlátozott számban!) Most pedig hadd szóljon az új lemez, a zenekartagok kommentárjaival!

You Can't Save Me
Ez volt az első dal, amit a Trinity megjelenése után először raktunk össze tudatosan a Metanoia lemezre. Már a dal megszületésénél tudtuk, hogy ez lesz a nyitó tétel a korongon, így ennek fényében tudtunk tovább építkezni. Milánnak ez volt az első szövege amit a zenekarba hozott, aminek szövegvilága az életének egy viszonylag hosszabb periódusát zárja le.


Grinder Of Self
Ebben a dalban hallható témák több mint a fele, már 2011-ben megíródott. Minden dalírós időszakban felütötte a fejét, hogy meg be kéne fejezni a dalt az adott lemezre, de úgy fest, hogy ennek most jött el az ideje! A szokottnál még mélyebbre hangolt gitárok egy buldózer erejével teperi le a hallgatót, ami óriásit fog szólni a koncerteken is!


Parallel
Ha egy dalt kellene kiemelnünk a lemezről, hogy melyik foglalja a legjobban össze az új lemezt akkor biztos a Parallel lenne az. Hihetetlenül érett dalnak érezzük ami szinte magától megíródott, egy pillanatig sem kellett görcsölni felette. Amikor elküldtük a videós stábnak az általunk klip-potenciálisnak titulált dalokat, egyöntetűen erre a dalra voksoltak, mint első klipes dal a lemezen.


Death Touch
Talán ebben a dalban mertünk a legjobban kísérletezni, hiszen számos különféle zenei stílusok ötvöződnek ezen tételben. Ezt a dalt volt a legnagyobb kihívás megírni a lemezre, számtalan verzió készült belőle míg elnyerte a végleges formáját, ráadásul több dalcím ötlet is volt rá, de végül az eredeti munkacímre voksoltunk, a Death Touch-ra, ami többeknek talán ismerős lehet Jean Claude Van Damme Véres játék c. filmjéből.


Isolation
Gondolom többen arra fognak asszociálni, hogy a The Network (1976) c. filmből átültetett monológ napjaink járványhelyzetére utal, közben korántsem. Ez a tétel már tavaly Szeptemberben elnyerte a végleges formáját, mikor a korona-őrület még csak a láthatáron sem volt. Sokkal inkább napjaink civilizációjára szeretnénk reflektálni a dalban elhangzotakkal, de valóban kísértetiesen passzol a pandémia okozta felfordulásra is egyaránt.



Global Fire
Az egyik legagresszívabb tétel a korongról, igazi koncertnóta. Témában pedig az Isolation vonalát viszi tovább, kicsit más aspektusból rávilágítva a jelenkori problémákra, amit az emberiség okoz magának. Ez is az első dalok között született meg a Metanoia lemezre.


Metanoia
A lemez talán egyik legmelankólikusabb tétele, ami fontos kérdéseket boncolgat világunk működéséről, napjainkban. Milán második szövege amit a zenekarba hozott, ami olyan szinten korrelál a dal hangulatával, hogy úgy döntöttünk ez a tétel lesz az új korong címadója.


Mirror Neuron
Ez a dal az ékes példája arra, hogy mennyi stíluselemet beengedtünk ezúttal a zenénkbe, hiszen itt a punk/hardcore világtól egészen az industrial hatásokon át minden fellelhető. Oszlopos része az új koncertműsornak, garantáltan meg fogja mozgatni a közönséget!


Coronal Mass Ejection
Ez a dal készült el utoljára a lemezre, viszonylag ezzel is sokat dolgoztunk, míg elnyerte a végleges formáját. Ugyan egyelőre nem szerepel a koncertműsorban, de ettől függetlenül egy nagyon fontos részét alkotja a lemeznek, hiszen szövegvilágilag a zenekar kitartását szimbolizálja, hiszen bármilyen nehézségeket is sodort elénk az élet az utóbbi 12 évben, a zene és a zenélés szeretete mindig felül tudott kerekedni azokon.


Long
Az egyik legmélyebb tartalommal bíró dal a korongon, hiszen az egyik legjobb barátunk, Hosszú 'Long' Gábor emlékére íródott. Két vendégzenész is elhelyezte a névjegyét ezen tételben, mégpedig Drótos Gábor a Gutted-ből, aki kiváló vonósszekcióval járult hozzá az összképhez, valamint K. Fangler Péter a Fangler's-ből, akinek játéka a dal outro részében hallható.

Meghallgatás: https://youtu.be/x4d9H257Jx4

Az albumról nemrégiben mi is írtunk, a képre kattintva olvasható Metanoia-lemezbemutatónk!

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog