2020. augusztus 7., péntek

Mobilmánia - home-videós klippel egy új dal: Holnap a roncsokból



A zenekartagok otthonaiban, találkozás nélkül készült el a Holnap a roncsokból című, legújabb Mobilmánia dal. A friss szerzeményhez drónos, otthoni és stúdiós felvételekből készült egy videoklip.



Zeffer András (billentyűs hangszerek, ének):

"2020 tavasza sokáig lesz emlékezetes. Soha ilyennel még nem találkoztunk, hiszen szinte az egész földi élet megállt. Az első óvintézkedés természetesen a rendezvények betiltása volt, így mi zenészek elsőként kerültünk 'karanténba', így az otthonunkban zenélgettünk, ki magányosan, mások kihasználva az internet adta lehetőségeket, online. Ebben az időszakban jött az ötlet, legyünk így, távol egymástól is együtt, majd egy dal-ötletemből Árpival összehoztunk egy általunk sokáig Covid-19 munkacímen emlegetett dalt. A többiek is beszálltak, alakítgattuk, szerkesztgettük, majd átadtuk Horváth Attila barátomnak, aki megírta a dal szövegét is, így lett a dal címe: Holnap a roncsokból.

Amint lehetett, egyenként lementünk a szolnoki Denevér Stúdióba, ahol feljátszottuk, majd Töfi barátunk gondos munkája után immár készen áll a karantén idején, találkozások nélkül íródott új Mobilmánia dal, amit reményeink szerint 'holnap a roncsokból' összeszedegetve magunkat újra koncerteken, közönségnek, színpadokon játszhatunk majd hamarosan! Addig is hallgassátok szeretettel a karanténban lévő Mobilmánia zenekar közös csapat munkáját!"


A képre kattintva az új dal és minden korábbi Mobilmánia kiadvány is streamelhető!



Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog