2020. augusztus 5., szerda

MoneyRoll - dalpremier a debreceni P. Box-tagok új bandájától: Mitől jó?

Az egykori Trident frontember, Paszti lett az énekesük, szövegírójuk.


Pár héttel ezelőtt mutatta be első dalát az a MoneyRoll nevű új csapat, amelyet a debreceni P. Box zenészei alapítottak, most pedig itt a folytatás, a második nótájuk, a Mitől jó?, amelyhez egy szöveges videó született.

A formáció 2020 márciusában bontott zászlót Hajdú-Bihar megyében. A MoneyRoll a klasszikus rockzenei örökség legnemesebb hagyományait követve, újszerű megszólalással – elsősorban a hazai közönséggel – szeretné megismertetni saját dalaikat, angolszász, ha úgy tetszik, amerikai hangzású nevüket meghazudtolva magyar nyelvű, igényes dalszövegekkel.

A MoneyRoll zenekart már korábban is ismert zenészek alapították, Sándor 'Günter' József gitáros, Ferenczi 'Cézi' Tibor basszusgitáros, Szabó Krisztián billentyűs, valamint Kovács Tamás dobos rengeteg időt töltött együtt a Pandora's Box formációban. Asztalos 'Paszti' Attila énekes (Project, Benzin, Trident) érkezésével került rá a befőttesgumi-karika a rollnira – néhány próba, némi stúdiómunka és máris működőképes zenekarrá váltak. Terveik szerint szűkebb hazájukból, Debrecenből és az ország keleti régiójából kitekintve szeretnének eljutni a fővárosi klubokba, rendezvényekre, valamint a dunántúli, illetve más távolabbi településekre is.


A Mitől jó? dalról...

Günter: "Eredetileg egy rövidebb szólóbetétet gondoltam a dalba, de a többiek elkezdtek győzködni, hogy egyszer végre ne az órát nézzük, hanem legyen egy valódi, ízig-vérig gitárszóló, akármilyen hosszú is. Manapság ugyanis ez már nem divat, mindenki arra figyel, hogy a rádiók nem adnak le dalokat, ha hosszú szólók vannak benne. Krisz viszont azt mondta, hogy ilyen szempontok alapján sose készült volna el egy Child In Time vagy egy Stairway To Heaven, úgyhogy most csak játsszak annyit amennyi jól esik. A többiek is így gondolták, úgyhogy ez lett a leghosszabb szólóm, remélem tetszik majd a közönségnek!"

Krisz: "Ez így volt, ahogy Günter mondja. Úgy érzem, hogy ez a dal két részre bontható, és a szóló egy sokkal komorabb hangulatú, szinte önálló rész lett benne, de szerintem nagyon nagyot gitározik Günter."

Paszti: "Vannak olyan típusú emberek akik elmenekülnek, de akiről ez a dal szól, azt van aki várja..."

Tomi: "Mindenképp szerettük volna megmutatni a líraibb oldalunkat is a nagyérdeműnek, így nem kellett sokat hezitálnunk, hogy ez legyen a következő dal, amelyet kiadunk. Paszti hangja igazán jól passzol ehhez a számhoz, remélem, a közönségünk is olyan nagy örömmel fogadja majd ezt a szerzeményt, mint ahogy mi készítettük."

Cézi: "Az alapötlet régebb óta megvolt, de nem volt biztos, hogy milyen irányba visszük a dalt, nem úgynevezett 'lassú számnak' készült eredetileg. De végül ebbe az irányba fejlődött, és szerintem egy izgalmas dal lett belőle."


Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönjük \m/

Follow our Facebook page for fresh news and pieces of information here: facebook.com/maximumrockandrollblog